12 százalékos Lejtő
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 KEZDŐLAP

BIOGRÁFIA

Basszus, Ének Gitár Dobok

MÉDIA   zenék, videók

FÓRUM

A ZENEKAR TÖRTÉNETE

Rövid történet Teljes történet

 DALSZÖVEGEK

KONTAKT

KÉPGALÉRIA

 A TELJES TÖRTÉNET

A régi zenekar

1996

A történet a szokásos módon kezdődik.

   Sztaniszlovszki Levente, Szabó Laci, és a régi tagok, Kovács Sanyi, Tóth Laci alakítanak egy zenekart a semmiből. A hangszerek szerencsére adottak voltak. Egy-két szakadt gitár, egy pergődob, meg kelet-német erősítő, elektromos orgona. Mindez egy sufniban, ahol kényelmesen lehetetlen elférni, télen fűtés nélkül - az egyetlen fűtőtest a villanykörte - kellett csinálni a zajt, amit az első időkben még csak így lehetett hívni. Ennek a formációnak is született egy pár saját szerzeménye, sőt egyszer koncerteztek is a helyi művelődési házban.

A zenekar névadója egy útjelző tábla, amit valamikor talán sikerült is ellopniuk egy jól sikerült este után.

  Ez a formáció később csökkent, aztán bővült, valaki beszáll, valaki kiszáll és valaki elszáll. A vége mindenesetre biztos leépülés volt 2000-ben, legalábbis így látszott 2001 őszéig...

 

 

Az új formáció kezdete

2001 ősz

   Levente magányosan járta az útját a zenekar kérdésében. Mivel ekkor ő egyedül volt a 12 százalékos Lejtő, nem igazán mentek a dolgok a gyakorlatban. Nevezzük ezt az időszakot elméleti időszaknak.. na mindegy.Aztán összeakadt Miskolcon egy sráccal, Rácz Ádámmal, akit érdekeltek a hangszerek, de életében nem játszott még semmin. Levinek se kellett több, fel is vetette az ötletet, hogy mi lenne, ha beszállna a zenekarba. Ádámnak ez jó ötletnek tűnt, a dobolás szimpatikus is volt számára, így tehát ketten voltak, mint gitáros és dobos, ami önmagában még nem sokat ért, de a lényeg az volt, hogy lehetett együtt játszani. Jöttek a téli "sufni-próbák", vagy inkább csak ismerkedés a hangszerrel, ami ekkor egy olcsó kelet-német gyártmányú gitár, egy konzervesdoboz, benne Levente műszaki tudásának egy része, torzítónak elkeresztelve. A dob, ami egy punkbandától lett vásárolva 12ezer forintért, diszkózöld, csillámporos, a lábdob lekenve feketére - úgy szólt, mintha egy darab deszkát rugdosna az ember - a cintányéron 10 centis beflexelés, a további repedések elkerülése végett. Bár ez még a jobbik volt, mert a Lejtő 96-os indulásakor tényleg egy deszka volt a lábdob. Na, erre a nagy ijedségre Ádám is gyorsan megismerkedett a hangszerével, és két hónap után már volt némi fogalma a dolgokról. Teltek-múltak a hónapok, mi pedig püföltük a hangszereket, Levi ordított a mikrofonba, ami az akkori white-fülünkkel király volt. Nagy dolog volt, mikor felköltöztettük a cuccokat egy önálló épületbe, ami később a próbahely lett négy évig. Tudtuk, hogy nem a kettes formáció az álomzenekar, de örültünk, hogy van egyáltalán valami ezen a környéken az ország sarkában.

A változás nemsokára be is következett.

   2002 nyarán Ádám a Bodrogközi Napokon találkozott egy régi Lejtő-taggal, Szabó Lacival. Ittak egy pár sört... meg rövidet, és megismerkedtek. Négy hónappal később Ádám - miután megtudta Leventétől, hogy a szóban forgó egyén, Laci, volt Lejtő-tag, - egy közös melónál megemlítette, hogy mi lenne, ha eljönne zenélni a Lejtőbe. Lacinak se kellett több, már aznap délután fent volt a próbahelyen, akkor még nem is sejtve, hogy min fog játszani. Pedig hát ez nem mellékes szempont. Laci megérkezett, és megkérdezte, hogy mit kell csinálni. A többiek összenéztek, utána a sarokba támasztott basszusgitárra...

   Így 2002 őszétől a már komplettnek nevezhető zenekar elindult. Laci megismerkedett a basszusgitárral, egész gyorsan elsajátítva az alapokat. Ekkor már mindenki értett annyira a hangszeréhez, hogy egy számot - persze csak a két-háromhangos punknótákat - el tudjunk közösen darálni. Közben jött sok ötlet, hogy mit kellene játszani, Laci megkérte a bandát, hogy énekelhessen el egy számot, ami meglepően jól sikerült. Innentől kezdve ő is énekelt. Közben épültek szebbnél-szebb saját készítésű hangfalak, az egyik fal külseje egy ősrégi Videoton-tv volt, a technika pedig nyolc darab ilyen tv-ből való hangszóró. Nagy fordulópont volt, mikor Levi megvette az első Overdrive- ját. Innentől volt rendes torzított hang a gitáron. A 2003-as évben nagyon lelkesen ismerkedtünk a zenével, és augusztusra már színpadon is álltunk. Ez a ricsei utcabál volt az első hivatalos fellépése az új Lejtőnek..

A Lejtő története - vissza

KONCERTEK

2011..

 

PÓLÓ RENDELÉS 

 

 

WEBHELYEK

 

Borító 

Számaink:

KÜLDÖM A FÜSTÖT

JÉGHIDEG ÁGY

KULCS A ZÁRBAN

 SZERELMES DAL

P20 

 

 

 LegyLLllll

Legyen köztünk híd

Amit a vágy majd felépít

Ne legyen senki más

Ne okozzon többé csalódást

 

A híd

2010


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG