12 százalékos Lejtő
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 KEZDŐLAP

BIOGRÁFIA

Basszus, Ének Gitár Dobok

MÉDIA   zenék, videók

FÓRUM

A ZENEKAR TÖRTÉNETE

Rövid történet Teljes történet

 DALSZÖVEGEK

KONTAKT

KÉPGALÉRIA

A zenekar rövid története

TáblaA 12 százalékos Lejtő eredetileg 1996-ban alakult. A régi formációban cserélődtek a tagok, 1996 és 2000 között legalább 9 tag. A zenekar a többszörös tagcsere után 2002 végén indul úrjra útnak mai  formájában. Sztaniszlovszki Levente 1996-tól  ritmus és szólógitáros, vokálos. Szabó László szintén alapító tag, de nemsokára más vizek felé evezett, aztán 2003-ban újra hazatalált.  Basszusgitáros és énekes egy személyben, illetve túlnyomórészt  szövegíró. Rácz Ádám 2002-től a zenekar dobosa. 2008-ban a Lejtő bővül két taggal, Bernáth György ritmus- és szólógitáros, és Bernáth Eszter billentyűs személyében. 2009-től visszaáll  a régi hármas felállás (gitár, basszus és dob).

     Mivel a zenei műfaja nem sorolható be egyértelműen blues, rock and roll vagy hard rock kategóriába, ezért a közös szabadságszeretet, állandó útonlét, a dalszövegek hangulata és jelentése miatt is az országúti rock nevet kapta.

Teljes történet

Saját történetek - Levente sztorija

KONCERTEK

2011..

 

PÓLÓ RENDELÉS 

 

 

WEBHELYEK

 

Borító 

Számaink:

KÜLDÖM A FÜSTÖT

JÉGHIDEG ÁGY

KULCS A ZÁRBAN

 SZERELMES DAL

P20 

 

 

 LegyLLllll

Legyen köztünk híd

Amit a vágy majd felépít

Ne legyen senki más

Ne okozzon többé csalódást

 

A híd

2010


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG