A régi Lejtő
Valahogy ezt is el kell kezdeni.
Hogy is volt? Ezt a kérdést fel fogom még tenni néhányszor. Most leírom, amire emlékszem, aztán a többi majd jön.
1996 állítólag a sátán éve volt, mert, ha a kilenceseket megfordítjuk, akkor bla-bla. De ez minket akkor nem érdekelt és ma sem. 96. szeptember vége, vagy október eleje lehetett, nem emlékszem már pontosan, de jó idő volt még. A Pipa nevű kocsmában találkoztunk délután. A Pipa a kollégisták közkedvelt kocsmája volt akkoriban Sátoraljaújhelyben.
Kovács Sanyi barátommal a közeli „Mező” fedőnevű szakközépiskolába jártunk. Elhatároztuk, hogy egy zenekart alapítunk és elmentünk találkozni a leendő tagokkal. Sajnos nevekre nem emlékszem, de a következő becenevű srácokkal találkoztunk: „Kutya”(talán) , egy „Kakadu” és egy „Bruce Lee”. Megbeszéltük tehát, hogy egyesítjük erőinket és megcsináljuk a zenekart. Ez így visszagondolva elég érdekes felállás lett volna, ugyanis az öt ember mind egy szálig „gitáros” volt. Azt sikerült azért eldönteni, hogy Kovács lesz az énekes. De, hogy dob, basszusgitár? Azt persze mondanom se kell, hogy így öten akkor találkoztunk először és utoljára. De így történt az, hogy az első lépést megtettünk a zenekar alapítás felé. Az eredeti terv az volt, hogy Sátoraljaújhelyben és Ricsén is lesz egy-egy zenekar. Hét közben az újhelyi zenekarral játszunk, hét végén a ricseivel.
Elgondolkodtunk, hogy ki jöhetne szóba. Aztán a néhány ismerőst, barátot megkérdeztünk, akik persze azonnal igent mondtak. De ne menjünk ennyire előre. Elhatároztuk tehát, hogy egy „saját” zenekart is létrehozunk. Teltek a hetek, napok. Akkoriban Nyíregyházára jártunk elengedni magunkat egy Banhoff nevű helyre. Ez akkor tizenhat évesen nagy dolog volt. Van itt még egy háttértörténet, ami a zenekar szempontjából fontos. Ekkor szakadt vége egy nagyon komoly kapcsolatnak.(Mert hát tizenhat évesen véresen komolyan gondol az ember mindent.) Aztán Kovács barátom azt gondolta, hogy nem kellene nekem a péntek és szombat estéket egyedül tölteni. Ezért aztán eljártunk Nyíregyházára „felejteni”. De micsoda idők voltak. Csütörtök este diáknap volt és ingyenes a belépés, pénteken 50 Ft, szombaton 150 Ft, de pénteken és szombaton voltak zenekarok és különböző italakciók. Ez maga volt a „paradicsom” a magunk fajta rockzenét szerető embernek. Volt egy „dühöngő” részleg ahol mindig jó zene szólt és, ha nem volt koncert, akkor ott voltunk. November eleje volt már és akkor ott Nyíregyházán a Banhoff klubban találtuk ki, hogy a zenekart 12%-os Lejtőnek fogjuk hívni. Valami országúthoz, utazáshoz kapcsolódó nevet akartam… milyen érdekes, hogy már akkor is. Pedig akkoriban egyáltalán nem ezt a zenei irányzatot képviseltük. A lehetőségek közt szerepelt még a Kőomlás és a Veszélyes útkanyarulat is. Kitaláltuk a Lejtőt és elkezdtük a „munkát”. Az első „próbánk” november tizedikén történt. Innentől számítjuk a zenekar létrejöttét. Erről még egy videofelvétel is van, amit még a mostani tagoknak se fogok megmutatni.
Ezek után megkértük Szabó Lacit, aki akkor iskola és kollégiumi társunk volt, hogy híven a szülői örökséghez legyen a dobosunk. Laci édesapja dobolt ugyanis a Sikátor zenekar (amiről még hallunk a továbbiakban) elődjének számító EFILT zenekarban. Aztán Tóth László barátomat kértük, hogy legyen a basszusgitárosunk és húgát, Tóth Edinát, hogy legyen a billentyűsünk. Ők ketten pedig az általános iskolai zenekarban játszottak régebben.
Meg is voltak tehát a tagok, mérhetetlen lelkesedéssel és annál kevesebb technikai háttérrel és zenei tudással.
Így történt, hogy Ricsén a Kígyós-domb alján egy kamrában „zenélni kezdtünk.
Ezekről az időkről sokat lehet mesélni. A zenekar első „fellépése” egy szilveszteri bulin volt 1997 első perceiben. Aki hallotta az máig se felejti. Előadtuk a „Meghalt már az öreg halász” a „hold sapkáján van egy bojt” és az „iskolatáska” című szerzeményeinket. Azt el kell mondjam, hogy akkoriban a Bizottság együttes volt a példaképünk. Ha az ember megnézi ezeket a dalcímeket és hozzáteszi még ezt az információt, akkor könnyen rájöhet, hogy a hallgatóság máig is örül, hogy túlélte azt az estét. A felszerelésünk az egy Jolana Iris Bass, egy Musima Electrica de Lux, egy Amati pergő és lábcin, egy Vermona orgona volt. Az akkori zenékre pedig jobb nem visszagondolni. A mai napig emlegetik még a „gumicsizma akarok lenni” betétet az iskolatáska című dalból. Ilyen „csendes őrülteknek” néztek minket, de ártalmatlannak. Ja egy fontos dolgot nem mondtam el, hogy senki se tudott játszani a hangszerén. Na a hatalmas sikeren felbuzdulva átmotoroztunk a közeli Kisvárdára a Sabotage klubba, hogy szeretnénk ott fellépni a zenekarral. Nem kérünk pénzt, csak szerezzenek egy dobszerelést, meg valami hangosítást és csinálunk egy koncertet. Még plakátot is csináltunk. De valami szerencsés véletlen folytán ez a koncert meghiúsult. Nagyon sokat kellett várni a következő fellépésig….
Itt szeretnék visszakanyarodni egy kicsit még a ricsei kamrához. Amit a szüleim csak „kamarának” hívtak. Így a családban „kamarazenekarként” is emlegettek minket. Volt ott egy villanykörte becsavarva, egy gáztűzhely, ami a „fűtést” szolgáltatta. Egyszer mondtam Laca barátomnak, hogy hagyjuk égve a villanyt, mert az is fűt valamit. Erre ő:
- Te hülye! Ettől még simán megfagyunk.
Aztán volt egy Tesla lemezjátszónk, az „erősítő”, meg egy házilag összetákolt keverőnk, amit erős jóindulattal se lehet keverőnek nevezni. A Hangszereket már említettem. Edina a Vermonán játszott, Laca a Jolanán, Kovácsnak volt egy „big sound” nevezetü gitárja, Laci fazekakon dobolt, én meg a Musimán.(doboltam rajta?) Az összhatást el lehet képzelni. De ha nem megy, akkor idézem itt a legnagyobb akkori szerzeményünk szövegét:
„Sikoltani szeretnék egy cipőben,
Kacagni a nem létező időben.
Ordítani azt, hogy tudom a titkot,
Amit itt most úgysem árulok el.”
Nagy dolgok íródtak akkoriban. Hétvégén voltak a próbák. Próba után pedig felmentünk „Gerihez” meginni egy sört és megbeszélni a dolgokat. Nagyon sok történet fűződik ezekhez az időkhöz. Ilyenkor felvittük a kocsmába az aznapi zenei termést és a megkértük a csapost, hogy tegye be a magnóba. Itt előfordult, hogy vérig sértettünk néhány azelőtti barátot, bosszút álltunk Laca volt barátnőjén, stb.
A dalokat Kováccsal ketten írtuk, de főleg a szövegeket. Ezek közt volt néhány emlékezetes alkalom. A tanulószobába mentünk és ott nekiláttunk a munkának. Egy Magyar Helyesírási Szótárt fellapoztunk tetszőlegesen és szavakat irkáltunk ki belőle. Ezek lettek a szöveg alapszavai. Na mindegy…. Egy alkalommal valami teát vittünk, amit kovács macskagyökérből és kakukkfűből főzött. Ezt iszogattuk munka közben. Ennek nagyon kellemes bódító hatása volt és mire végeztünk egy kissé keresztbeállt a szemünk, meg furcsán támolyogtunk. Érdekes….Egy másik alkalommal meg egy hatalmas szendvicset sikerült magunkkal vinni, amibe annyi vaj és kolbász volt, hogy nem lehetett egy rendeset beleharapni,mert azonnal szétment. Ebből íródott egy dal is:
„Jó nagy, vastag kenyér, a két szelet éppen-hogy összeér.
Túl sok a vaj, túl sok a vaj!
A fejemen is zsíros a haj.
Ó jaj ó jaj!
Szendvics! Ez egy nagy találkozás.”
Ott a kollégiumi tanulószobában sok hasonló szöveget megírtunk, de mára egy sem maradt meg.
Aztán csökkent a lelkesedés és Laci barátunk kezdett ráunni a fazekakon dobolásra és inkább az ivócimboráival töltötte az időt és nem jött el néhány próbára. De nagyszerű megoldást találtunk: Józsit, Laci ivócimboráját is bevettük a zenekarba, tenorkürtön –ez volt a hangszere az Általános Iskolai Zenekarban. Nagyjából egyszer, vagy kétszer lehetett ott velünk, amit viszont fényképekkel tudunk igazolni. Aztán valamikor december környékén Edina összejött Laca egyik osztálytársával akit Iminek hívtak és basszusgitáros volt, de igazi basszusgitáros. Na és Ő tudott egy kicsit dobolni is. Mivel Laci inkább bulizott Imi dobolt nekünk. Aztán egy nap Laci kiszállt a zenekarból. Nem akarom szépíteni a dolgot, de azt hiszem megkértem rá, hogy döntse el, hogy bulizni akar, vagy velünk zenélni. Így utólag azt beszéltük meg, hogy nem is érezte azt, hogy ez neki annyira menne, meg felszerelés se volt rendes. Ezért inkább a másik utat választotta. De most újra velünk van és ez a lényeg. Aztán jött a tavasz és a tanév vége. Kovács elment katonának, Laca főiskolára, Edina és Imi szétmentek, én meg szép lassan egyedül maradtam. Néha összejöttünk meg 1-2 havonta de akkor se tettünk sok értelmes dolgot. Elkezdtünk inkább az autósport felé tekintgetni Laca barátommal, majd a lányokkal és a bulikkal kezdtünk komolyabban foglalkozni. De néhányszor még akkor is felvettem a gitárt és nyögtem a mikrofonba, magamnak. De az egerek már visszaköltöztek a kamrába.
Eltelt így két év azt hiszem és megismerkedtünk egy Elek fedőnevű sráccal, aki a szomszéd faluban lakott, basszusgitározni tanult és amúgy Tamásnak hívják. Laca, Elek és én Miskolcon tanultunk már akkor. 1999-et írtunk amiben ha a kilenceseket megfordítjuk, akkor szintén….na hagyjuk a világvége máig se jött el. Vasárnaponként együtt utaztunk a buszon, vonaton. Újra kezdtük így hárman, de a felállás nem volt tisztázva. Két verzió volt: Laca dobolt, Elek basszusozott, én gitároztam, énekeltem. Vagy Laca basszusozott, vagy gitározni próbált tanulni, én meg doboltam és énekeltem. Az utóbbit elvetettük, úgyhogy Laca beült a dobok mögé. De ez már nem az a dob volt. Hatalmas fejlesztés történt az ütőhangszerek terén. Már nem tudom, milyen alkalomra, de szülői segítséggel sikerült megvenni Elek valamelyik ismerősétől a régi dobszerkóját tizenkétezer forintért. Voltak tamok, rendes lábdob (rendes?) és a gitárok terén is fejlődés történt, mivel Eleknek Musima basszusgitárja volt. Ami persze ugyanolyan rettenetes volt, mint a jolana, de azért mégis csak egységes. A zenélést és a próbákat nem vettük igazából komolyan, csak amolyan hasznos időtöltés volt. Nem emlékszem pontosan, de ez a felállás úgy egy évig mehetett. Aztán valamiért nem találkoztunk az óta se. Nem volt semmi különös ok, csak talán elment a srác tanulni valahová.
Nem a zenekar volt akkoriban a legfontosabb dolog. Az volt a lényeg, hogy a hétvégére valahonnan legyen egy kanna gázolaj, és el tudjunk menni a Hegy-közbe, vagy a Bükkbe vezetni. Aztán jöttek a lányok. Először én, aztán Laca barátom is „társat” talált. De ezt talán hagyjuk. Laca kicsit haragudott rám, amiért elhanyagoltam. Innentől kezdve jött az az időszak, amit Ádám egyszemélyes zenekarként emleget. De akkoriban már volt egy új remény...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
