Az új zenekar
Egy őszi napon Ádám megkérdezte:
Mit szólnál egy basszusgitároshoz? Ismered, meg volt is már a zenekar tagja.
Néhány perc múlva megint jött az a „bizonyos érzés” és Laci visszatért. Ennek a háttértörténete az volt, hogy Ádámot és Lacit Gábor, aki mindkettőjük közös ismerőse volt (igazából Lacinak barátja, Ádámhoz meg családi szállak fűzik, de ez most mindegy) meghívta egy közös favágásra. Ott Ádám és Laci elbeszélgettek és favágás közben megkérte, hogy legyen a basszusgitárosunk. Lacinak nem kellett sokat könyörögni. Ott volt a hangszer, volt hozzá erősítő, indulhat hát a móka. A technikai háttér még mindig nagyon szegényes volt. De szépen lassan megindult már a fejlődés. Decemberben Ádám megvette az egyik barátjától a dobszerelését, amit az idén cserélt le. Reméljük, hogy az új gazdájának jó szolgálatot tesz még. Na mindegy. Minden spórolt pénzét elköltötte és egy nagyon kalandos úton a dobok Hernádkakról elkerültek Ricsére. Laci trabantjával mentek érte és az út azzal kezdődött, hogy az autót ki kellett ásni a hó alól és beindítani. Elindultak hát jeges úton, néha „egyhengerezős” motorral, gyenge fűtéssel, kiszerelt ülésekkel. Nagy nehezen bepakolták a dobokat a kocsiba és hazajöttek. Amikor megérkeztek éppen Lacánál bütyköltünk valamit. Felmentünk, megnéztük és bennem volt egy furcsa érzés:
Ez minden pénzét elköltötte- gondoltam, ez az ember komolyan veszi….
Aztán következett Laci. Kinézett magának egy gitárt, amit meg is vettek, de ez sem volt egyszerű. A hosszas „felderítő munka” után döntés született, hogy milyen hangszert, honnan. Elindult Ádám és Laci Miskolcra megvenni a gitárt. Aztán amíg a vonatra vártak, jöttek a sörök, rövidek. Szerencsen összetalálkoztak Gáborral, aki valami nadrágot akart venni magának. A végeredmény az lett, hogy fényes nappal Miskolcon a Centrum környékén Laci ordítva hányt, a többiek a bokrokba végezték egyéb szükségleteiket. Eljutottak végre a boltba:
-Meeegjöttünk Jó barátom!
Tessék, itt a hangszer. Laci ki se próbálta igazán, csak pengetett össze-vissza valamit.
- Ó! Ez jó lesz nagyon. Aztán tokod van e hozzá?
- Igen.
- Mennyi?
- (szép lassan mondta) ötezer négyszáz forint.
- Ez a legolcsóbb? Oszt kábel van e széptestvérem?
Vett 12 méter fekete kábelt. De egy kabaré lehetett az egész. Kár, hogy nem voltam ott. Ekkor éreztem, hogy hoppá itt a másik srác is komolyan gondolja. Hazaértem este fél tizenkettőre, az utolsó busszal már a megálló és a ház közt félúton hallottam, hogy „dümm-dümm” Nekem se kellett több, beestem az ajtón fel a gitárt, és rock & Roll! Mikor beléptem érdekes látvány fogadott. Néhány a szomszédságban lakó fiatalabb srác ott van és üvölt a mikrofonba. Jó volt a hangulat. Na beindul a zene és egy tíz perc múlva jön a szomszédasszony sápadt fejjel, hogy:
„Levente fél tizenkettő van!
- Hát igen. Mondtam szánakozó arccal(és akkor mi van- gondoltam magamban)
Amúgy ilyen problémák voltak. Meg volt sok cifra dolog ott a „fenti házban” A többiek tanultak még, az egész nyaruk szabad volt és szinte minden idejüket ott töltötték.
Aztán jött a hír, hogy felléphetünk augusztus 20-án a Sikátor előtt.
2005-ig jelentős fejlesztés nem történt, egy új mikrofon, ami a mai nézőpontból csak arra lenne jó, hogy a kisgyerekek egymást fejbe verjék vele, néhány kábel, valami Roland gitáros cucc, amit a mai napig nem használunk. Próbáltunk a semmiből különböző dolgokat összehozni, hangfalat építettünk gyerekbútorból, tv-ből, stb. De ezek értelmetlen próbálkozások voltak, pénz, rendes szerszámok és a megfelelő anyagok nélkül. Viszont az idő eltelt vele és jól szórakoztunk.
Akkoriban kezdtünk el a Sikátor zenekar próbáira eljárogatni, amikor úgy alakult. Aztán néha mi is eljátszhattunk valamit rendes hangszereken. Rendes mikrofon, keverő, csöves gitárerősítő.
Aztán valamikor 2003 tavaszán még Újhelybe is elhívtak a koncertjükre, és ott eljátszhattunk két számot. Ez hatalmas dolog volt. Nagyon sokat segítettek nekünk és segítjük egymást a mai napig is. Mostanában már mi is tudunk nekik segíteni bizonyos dolgokban, de menjünk csak vissza 2003-ba. Ezt nem tudom pontosan, hogy kik harcolták ki, hogy felléphessünk Ricsén 2003. augusztus 20-án, de benne volt Ádám keze, a helyi Kultúrigazgató Deák Bécié
és a Sikátor zenekar is támogatott minket. Az Ő gitár és basszusgitár felszerelésükön játszhattunk, volt hangosítás, minden ami kell.
Megkezdtük hát a felkészülést. A mai napig nem készültünk ennyit egy koncertre sem. Ez meg is hozta gyümölcsét. Igaz ugyan, hogy mai szemmel nézve ez a koncert nem volt nagy szám, de nagyon kevés hiba volt. Már vagy egy hónappal a buli előtt tudtuk, hogy miket játszunk, milyen sorrendben. Az akkori tudásunkhoz képest szerintem a maximumot kihoztuk magunkból. Erről már vannak képek, meg talán videó is.
A koncerten Betty Love volt az „előzenekarunk”. Jó kis párosítás. Elkezdtük kipakolni a hangszereket és hallottam bizonyos zúgolódást:
„Itt meg valami punk-rock koncert lesz..”
Itt történt még sok érdekes dolog, de a legjobb az mégis az volt, hogy a buli előtt lementünk a Tiszára lazítani. Úgy emlékszem fél nyolckor volt a kezdés és mi olyan este hatra érünk vissza. Addigra mindenki minket keresett már. Kérdezte is Karesz:
- Ti meg hol voltatok?
- A Tiszán
- Ti nem izgultok?
- Nem nagyon.
Jól felkészültünk, ha álmomból felkeltenek, akkor is eljátszottam volna a bulit. Aztán körülnéztünk.
-Hú! Itt mennyi ember van! Laci gyorsan megivott egy unicumot a nagy ijedtségre. Aztán Betty Love berohant a színpadról a művházba, a „rajongótábor” meg utána és belebotlottak a komplett felszerelésünkbe. A miénk ebből nem volt túl sok. Akkoriban mindenünk elfért egy bőröndbe a dobot, meg a gitárokat kivéve. Kipakoltunk és elkezdődött a móka.
A Kóbor angyal volt az első szám és a közönség átváltozott. Elölről eltűnt a „fekete sereg” és olyan emberek kerültek a helyére, akikről nem is tudtam addig, hogy vannak. Ilyen munkáscuccos „kocsmabútorok” kerültek elő és rázták a fejüket negyven évesen és kiabáltak, hogy „ezt hallgattam Miskolcon a kollégiumba” Azt hiszem eltaláltuk a zenéket.
Jöttek a gratulációk, de egy évet kellett várni a következő alkalomra és ez szinte így ment egészen 2006-ig. Ami persze nem teljesen igaz, mert voltak koncertek. Volt egy 2004. május 1-én aztán a 2005-ös augusztusi koncert előtt Karcsára meghívott bennünket a Sikátor előzenekarnak, aztán 2006-ban is meghívtak, de az kissé félresikerült. Azon az éven nem léptünk fel augusztus 20-án, hanem szeptemberbe volt egy koncert, nem tudom miért. Viszont mindenki nagyon készült augusztus 20-ra. Jól is indultak a dolgok, de akadt egy ki gond. Valami színészek tartottak műsort a koncert előtt, akik késtek, de rettenetesen sokat. Aztán még volt némi technikai problémájuk is. Mi meg vártunk, vártunk, ittunk, ittunk, vártunk, ittunk és tovább vártunk. Aztán elkezdődött. Azt mondják, hogy az felért egy tömegoszlatással. Nagyjából négy szám után mondták, hogy kösz, elég volt, jöjjön a Sikátor, de addigra szegény közönségük felét elüldöztük. Most raktam csak össze a gondolatokat a fejembe, hogy azon az éven volt a nevezetes tűzijáték Budapesten. Na a miénk legalább akkora égés volt. Nagyon el voltunk keseredve. Innen származik Lacinak az a mondása, hogy eladom a gitárt és veszek egy robikapát. Aztán jött a szeptember, a ricsei buli.
A koncert után odajött hozzám Nagy Feri (Sikátor zenekar basszusgitárosa) és azt mondta, hogy ez nem az az zenekar, aki Karcsán játszott. Gratulált mindenki a Sikátorból. Aztán Feri mondott valamit.
A jövő héten megyünk koncertezni Újhelybe, gyertek el és a koncert után, beszéljetek a tulajdonossal. Megvan már minden felszerelésetek, hogy egy saját koncertet le tudjatok adni. Így történt, hogy 2006. október 7-én először léptünk fel a T-boyban.
Itt átugrottam néhány évet, és sok-sok eseményt. A fejlesztéseket talán érdemes leírni. 2005-ben történt az, hogy megengedhettem magamnak egy igazi gitárerősítőt. Egy szép nyári estén hazavittem a Laney Sound 60-at ami a mai napig hűséges társam. Láda persze nem volt hozzá. A rég MV3 ládába bele tettünk egy rendesebb hangszórót és csoda történt. Addig nem hallott gitárhang jött elő. Persze azonnal hallatszott, hogy egy gitárt is venni kell. Így lett meg az első Ibanez, aztán sajnálatos csere történt (ellopták), és meglett a második. De ez már új volt, az első saját, nem használt gitárom. A gitár csere után tisztán látszott, hogy kellene valami rendes effekt. Vettünk „rendes” mikrofonokat is. Aztán 2006 nyarán egy rendes keverőt, végfokot, hangfalakat. Laci is lecserélte a Regent erősítőt egy Laney 120-as kombóra, amit még Győrből hoztam neki haza. Az is egy szép történet volt. Az első t-bolyos koncert után el kellett mennünk Miskolcra, megjavíttatni néhány hangszórót. Van ott egy nagyon jó szakember, aki hangszórókat és hangfalakat gyárt. Ő mutatott egy pár hangfalat és azt mondtam neki, hogy ha befér az autóba, akkor megveszem. Befért. Megvolt hát a cuccunk nagyjából és hívtak minket a t-bolyba. Mondjuk akkor még majdnem egy évig Gabikém (Nagy Gábor, Sikátor) gitárládáján nyomtam. Teltek a hónapok és úgy gondoltuk, hogy megtanítjuk énekelni Kiss Attila barátunkat, de ez valamiért nem sikerült. Végül úgy alakult, hogy Laci lett, aki többnyire énekel. Így aztán maradtunk hárman, és tettük a dolgunkat. Végre koncertezett a zenekar, volt igazi közönség és igazi visszataps. Voltak végre emberek, akiknek volt véleménye és ez így ment 2008. januárig...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
