Átmeneti időszak
Miskolcra kerültem suliba, és egy kollégiumban laktam Rácz Ádámmal, akit kisgyerek kora óta ismertem, de csak ismerősök voltunk. Aztán az egy fedél alatt eltöltött két év alatt ebből egy jó ismerettség, már-már barátság lett. Beszélgettünk sokat a kedvenc zenekarokról, dalokról, a világ dolgairól, ilyesmi.
2001 augusztus 20-án egy végigbeszélgetett éjszakán jött az a bizonyos érzés, ami mind máig döntő szerepű, ha leendő zenésztársakról van szó. Ádám édesapja szintén zenélt a Sikátor zenekar valamelyik előd zenekarában és tanított a fiának is ezt-azt. Megkérdeztem hát, hogy áll a doboláshoz, mert van ott az a cucc a kamrában. Elkezdődött tehát a doboktatás. Ez nagyon jó, mert a vak vezet világtalant tipikus megfelelője volt. De így kialakult egy egyéni stílus. Aztán volt dobunk, gitárunk, meg még pár kis erősítőink is volt. A kamrából felköltöztünk a nagyapámék régi házába. Ott volt fűtés, világítás, szomszédok. Ebből az időszakból származik egy nagyon értékes aranyköpés, aminek felvétele sajnos valahogy odalett. Egy kis rádiósmagnóval felvettük a zenénket, de a felvétel előtt ki kellett kísérletezni, hogy hová tegyük a magnót.
Így aztán Ádám dobolt én fűrészeltem és üvöltöttem:
Üsd a cííínt!
Másik cíííínit! (arra próbáltam megkérni a magam módján, hogy adjon valami rendes ütemet, de Ő csak darált)
Zene leáll, és beleszólok a mikrofonba: Doboljál rendesen!
Eltelt így majdnem egy év, amikor is elkezdtem dolgozni, majd egyből el is vittek katonának.
Az első fizetésemből megvettem a régóta áhított Metal Zone pedált, ami leváltotta a Rádiótechnika Évkönyv valamelyik kapcsolási rajza alapján készült torzítómat, ami egy konzervdobozba volt betéve. Majd egy fél év csend következett.
2002. szeptember 3-án hazatértem. Kifestettük Ádámmal a szobát(vagy próbatermet), letettünk egy szőnyeget és ment tovább a buli.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
